Winterfell/Deres
Vegyes érzeseim vannak a résszel kapcsolatban, egyrészt teteszett, mert jó volt, másrészt Jonny boy és Dragonbitch jeleneteitől le tudtam volna tépni az arcom.
Well az első jelenet egy az egyben ugyanaz, mint a season1 episode1 azon jelenete, melyben Robert Winterfellbe érkezik, és még a zenei is ugyanaz volt. Arya a tömegből nézi a Deresbe bevonuló tömeget és nem igen örül Sanyinak, Gendrynek annál inkább, csak ne tegyenek bele még egy felesleges szerelmi szálat, ne, vagy inkább Jonnyboyék szálát írják ki.
Dragonbitch bevonult Deresbe és Jonnyboy bemutatta Sansának. Tetszett az a párbeszéd és az a ridegség amivel Sansa szólt Dragonbitchhez. Btw ha már Dragonbitch, még mindig nem tud semmit a Hét királyságról amit uralni akar, Égikert szép, Észak nem, Észak rideg és kemény éppúgy, mint az ott élő emberek. Visszatérve a történethez, az az érzelemmentes arckifejezés, amivel Dragonbitch lereagálta, hogy Viserion az Éjkirályé lett érthetelen annak fényében, hogy eddig folyto azt hajtogatta, hogy ők a gyermekei és mennyire szereti őket.
Ugorjunk egyet délre, King's Landingbe. Cersei nagyon király. De tényleg. Nagyon. A színésznő alakítása zseniális. Láthattuk az Arany Kompániát és aztakurva nagyon királyul néz ki. Az Euron-Cersei páros még mindig zseniális és még mindig nem értem, hogy lehet őket utálni. És amúgy nagyon jól néznek ki együtt. Kár, hogy Cersei végig csak arra tudott gondolni, hogy miért nincsenek elefántok. Btw Euron és Yara beszélgetése alatt kaptunk egy infó morzsát, miszerint Euron lehet, hogy el fogja árulni Cerseit. A Dragonbitch-Jonnyboy fanok most nagyon örülhetnek, azt gondolván, hogy az Arany Kompánia is Cersei ellen fog fordulni, el kell, hogy keserítsem őket, mert nem fogják Támogatni Dragonbitcht. Erre egyszerű a magyarázat, ő egy Targaryen, az Arany Kompániát pedig Blackfyreök alapították. A Blackfyre ház alapítója egy Targaryen uralkodó törvényesített fattya volt aki felvette a Blackfyre nevet és harcba szállt a trónért, mert alkamasabb volt az uralkodásra, mint a törvényes Targaryen uralkodó, de elvesztette a harcot a trónért. Volt még pár Blackfyre lázadás, végül száműzték őket Essosba, ahol , megalapították az Arany Kompániát. Remélem mind érzitek, hogy ők ilyen történelemmel nem fognak Dragonbitch mellett harcolni, mondjuk a forgatókönyvírok inkompetens barmok, szóval még lehet rá esély. Itt van még nekünk Bronn is, aki egy, hát éppenségel nem rossz pénzügyi jutattással járó ajánlatot akapott Cerseitől, amit valószínűleg nem fog megtenni. Let's and see the facts: Tyrion és Bronn barátok, és Tyrion azt ígérte Bronnak, hogy a kétszeresét adja annak amit mások fizetnének neki, bármekkkora összegről is legyen szó. Jaimeit se utálja, sőt meg merem kockáztatni, hogy vele os barátok, nos Cerseihez semmi ilyesmi szál nem fűzi, szóval úgy el fogja árulni, mint a kurva élet. Theon végre tököket növesztett magának(hehe) és valami életképes tette is volt, nem voltnem. Nem jogos az amit Theon kapott Yarától, ha akkor nem menekült volna el akkor most nem tudta volna ki megmenteni Yarát.
Akkor térjünk vissza Északra.Holyfuckingshit. Nem. NEM. NEEEM. Ha össze házasítják Jonnyboyt és Dragonbitcht akkor valószíne egy jó pár rajongót el fognak veszteni. A sárkánylovaglásos rész teljesen felesleges volt, érdemileg nem tett hozzá semmit a részhez. Imádtam Bánatos Eddék és Tormundék találkozását. 'Vissza kék szeme van.' 'Mindig kék volt' Btw Eddnek nagyon baszó szakála van Tromundnak pedig nagyon baszó viking hangja. Az Unmber kisfiú para volt, és megint láthattuk, hogy az Éjkirály a teremtés körét rakta ki hullákból. Ha valakit érdekel mi lehezt Éjkirály célja akkor az események naptárában a teóriák között megtalálja. Fül- és szemtanúit lehettünk annak, hogy Lyanna Mormont még mindig az egyik legbadassebb karakter az egész sorozatban és még milyen igazt bezsélt. Az északi urak gondolatait mondta csak ki, de Jonnyboynak ez nem tettszett, mert becsicskult Dragonbitchnek. Aztakurva Sansa karakterét megszerettem, végre életképes, és még vezetőnek se rossz. Egy kibaszott naiv kislányból egy okos nő lett. Azt viszont nem tudom, hogy gondolták Jonnyboyék, hogy mindenkit tudnak majd etetni Deresben. ÉS just sayin' de Sansa egy valós problémára világítottrá, erre Dragonbitch flegmán válaszolt rá. Lehet kicsit tovább tartana az élelem, ha mondjuk Dragonbitch a kajával teli Lannister szekereket az előző évadban nem felégette, hanem megtartotta volna. Nevermind. A Samet alakító színész játéka Dragonbitch és Sam jelenetében zseniális volt. Dragonbitch nem sok barátot szerzett Északon, remélem ez így is marad. Sansa és Jonnyboy beszélgetése is nagyon jó volt. Sansa kérdése pedig teljesen jogos. 'Azért hajtottál térdet mert muszáj volt, vagy mert szereted?' A válasz pedig nyílvánvaló. Nem volt muszáj térdethajtania, de ő megtette.